2013. június 27., csütörtök

19. Fejezet - "Méreteket akarok hallani!"

  Sziasztooook! :D Újra itt! ;) :D

Rettentő módon köszönöm nektek azt a sok véleményt, és visszajelzést, amit kaptam tőletek^^ Elképesztően jól estek^^ Remélem továbbra is írtok, és pipáltok nekem bőszen, mert minden véleményre nagyon kíváncsi vagyok :D Akkor is, ha tetszik, akkor is, ha nem :D 

Facebookon is megtaláltok:))) Ez a sztori oldala, de itt engem is elértek, vagy akár privátban is ;)

Jó olvasást! ;)




       Meleg lehelete súrolta az arcom, és beleborzongtam az egészbe. A szívem, mondanom sem kell, hogy olyan hevesen dobogott, hogy azt hittem mentem kapok egy infarktust, és már nem fogom hallani mit is akar nekem mondani. Nagyon vártam mi lesz ebből az egészből, és kicsit féltem is tőle… Mi van, ha azt mondja, hogy tetszem neki? Mi van, ha csak szórakozik megint és aztán nevetve itt hagy? És ha csak játszik velem? Eric ne zúzd már szét a biológiai ritmusomat, mert most már kezd olyan kusza lenni az egész, hogy lassan be fognak vinni valahova és kivizsgálnak, mert zombiként fogok működni. Választ akarok… vagy egy szót, vagy bármit, ami elhagyja az ajkaidat. Kérlek! Ne húzd az időt, mert nem bírják sokáig az idegeim ezt a hercehurcát sokáig! Vagy a végén én magam jutok a helyzet magaslatára, de abból minimum csók lesz… Ha persze nem ellenkezik. Már épp hozzákezdett volna a mondandójához, mikor…
-          Eric… - hallottuk és mind a ketten a hang irányába fordultunk.
Tomas állt és mosolygott ránk egy pohár pezsgővel a kezében. A legjobbkor tud jönni ő is. Úgy érzem, hogy már sosem fogom megtudni, hogy mit akar Eric… Igazából kicsit félek attól, amit majd mondani fog… Görcsbe rándul a gyomrom, akármibe is gondolok bele…
-          Mondjad. – szólalt meg végül a szólított személy, de hallatszott a hangján, hogy nem tetszik neki, hogy pont most zavarták meg.
-          Lenne egy kis beszélni valóm veled.
-          Nem várhat? – kérdezte, de már úgy, hogy engem nézett.
A tekintete az arcomon vándorolt végig. Hol a szemeimbe nézett, hol az ajkaimat pásztázta, majd újra a szemembe nézett és mosolygott.
-          Nem szeretnék várni vele.
Eléggé komolyan hangzott a dolog, bár így a buli közepén ezzel előállni… érdekes időpontválasztás. De ha Tomas úgy érzi, hogy ez most jó, akkor nincs ellenvetés. Mégiscsak ő a főnök nem? De miért pont most kellett jönnie? Vagy direkt zavart közbe? De csak nem… Miért tenné? Lehet, hogy ő már tud valamit, amit én még nem?
-          Nem haragszol meg, ha most itt hagylak egy kicsit? – nézett rám és közben megfogta a kezem.
Ezzel a mosolyával most sikerült megölnie egy pillanatra. Azt hiszem a szívem is kihagyott pár ütemet.
-          Nem. – mosolyogtam rá végül, mikor helyreráztam magam.
-          Akkor mindjárt visszajövök. – csókolt kezet, majd felállt és elindult Tomas után.
Ma sem fogom már meg tudni mit szeretett volna mondani Eric. De ez olyan tipikus nem? Mindig akkor jön valaki, amikor fontos dolgot akarnak közölni az emberrel. Fú, de utálom az ilyet! Meg úgy az egész szituációt. Pláne hogy, be kell valljam, kicsit talán reménykedem abban, hogy… Tudjátok mit? Hagyjuk… Mindegy, inkább hagyjuk is az egészet! Felejtsük el… Úgysem lesz soha semmi. Eric meg én? Mit is gondoltam… Én csak egy kis senki vagyok hozzá képest… Majd pont engem akar maga mellé. Bár mi van, ha tényleg így van és Tomasnak ez nem tetszik? Na jó… nem kombinálok, mert abból nem lesz semmi jó! Annyira utálom, hogy rögtön belelátok minden nyavalyát a dolgokba. Bár elég gyakran igazam van… Sajnos… Kíváncsian várom, hogy most mi fog alakulni.
Figyelgettem magammal szemben az asztalt, ami tele volt mindenféle alkohol tartalmú és alkoholmentes italokkal. Úgy érzem, most kell innom valamit erre. Fogtam egy poharat az asztalról, és határozott léptekkel elindultam, hogy töltök magamnak italt, de nem jutottam messzire. Hirtelen Eric lépett vissza elém.
-          Ezt majdnem elfelejtettem. – mondta, majd nyomott egy puszit az ajkaimra, rám kacsintott és tovább állt.
Köpni, nyelni nem tudtam meglepődöttségemben és csak pislogtam. Még néztem, ahogy elszalad Tomas után, majd letettem a poharat az asztalra és bámultam magam elé. Komolyan sokkos állapotba kerültem, és már nem is voltam szomjas. Rögtön nem éreztem semmilyen fáradtságot sem, se semmit. Ez… ez tényleg megtörtént? Nem csak álmodtam? Valaki csípjen meg most azonnal! Úgy éreztem szükségem van egy kis friss levegőre. Most azonnal!
Amint kiléptem az ajtón, megcsapta az arcom a hűvös éjszakai levegő, és szinte azonnal villámcsapásként ért, hogy Eric mit is csinált az előbb. Az ajkaimra emeltem az ujjaimat, és próbáltam felidézni, ahogy az ő ajkai az enyémekhez értek. Csak egy pillanat volt csupán az egész… egy aprócska pillanat. Szeretnék több ilyen pillanatot… Na jó… inkább arra szeretnék rájönni, hogy miért csinálta? Jézusom! Eric! Eric… A hajamba túrtam és ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat: Fel kell hívnom Beckit!
Azonnal elindultam távolabb az épülettől, és olyan messzire sétáltam amennyire csak tudtam. Közben már előkotortam a mobilomat és tárcsáztam Becki számát. Alig bírtam kivárni, hogy felvegye végre. Azonnal el akartam neki újságolni mindent! Várjunk csak… nem! Jenna! Húzd egy kicsit az agyát! Ne árulj el neki mindent rögtön!
-          Aimeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeer!!!! – hallottam a már szinte sikítozó hangját a túloldalról, és kicsit fura volt, mert régen hívtak már Aimernek, pedig ugye az az első nevem – Annyira örülök, hogy hívtál! Nem is gondolnád, hogy mennyire hiányzol már nekem! Ezer éve nem beszéltünk! – váltott szomorúra, de szinte azonnal vissza is pattant a vidám Beckibe – Na! De mi a helyzet? Hogy megy a meló? Becserkészted már Mr. Kockahasat? Vagy esetleg Mr. Rejtélyesablakonbemászót?
-          Szia Becki! – nevettem el magam - Nagyon jó a meló! Épp a buliról jöttem ki kicsit levegőzni és gondoltam felhívlak.
Nehezebb kibírni ezt az egészet, mint gondoltam. Már most legszívesebben sikítozva ugrálnék, hogy mi történt, de nem! De nem…Nem!!! Jenna fogd már vissza magad!!! Muszáj volt nyugtatnom magam, mert ha nem teszem, akkor egy: mindenki észre fogja venni, hogy itt vagyok, kettő: szeretnék másról is beszélgetni, bár Becki előbb vagy utóbb úgyis kicsikarja belőlem a dolgokat, három: nem szerettem volna nagydobra verni ezt az egészet. Ha látta bent valaki, akkor látta, ha nem, akkor nem, de csak Beckinek fogom elmondani, és senki másnak.
-          Jó gondolat volt. De körülbelül a fele kérdésre nem válaszoltál, amit feltettem,  úgyhogy erre még visszatérünk drágaság! Nem menekülsz Becki elől! – nevetett gonoszan, majd egy kis gondolkodás után megint megszólalt - Deeeeee, mit is csinálsz te ott pontosan? – kérdezte és szinte már hallottam is, ahogy nyikorognak a fogaskerekek a koponyájában.
-          Ruhákat ter…
-          Na neeee! – meg sem várta, hogy befejezzem, máris be volt zsongva, mint egy kisgyerek, aki karácsonyra megkapta a hőn áhított játékot – Levetted már a méreteit? – hallottam a hangján, hogy kezd elkalandozni.
Ráadásul nem is kicsit kezd elkalandozni, és ilyenkor az a legnagyobb baj, hogy az én agyam meg azon jár, hogy ő min agyalhat… tehát… Inkább nem részletezem, de sokszor voltak már kevés ruhás elképzeléseim nekem is… Erre elvigyorodtam, majd megköszörültem a torkom, és kezdtem volna:
-          Becki én..
-          Semmi Becki én… - utánozott – Méreteket akarok hallani!
Már nevettem. Nem bírtam ki, hogy ne nevessem el magam az őrültségein. Nagyon hiányzott már ez az én lökött barátnőm. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy ő mellettem van, mert mindig tudja, hogyan kell felvidítania, ha arra van szükség. Becki egy igazi kincs!
-          Egyelőre még csak vásároltunk. – mondtam mosolyogva – Még nem vettem róla méreteket. De hamarosan az a pillanat is eljön.
-          Hoppá- hoppá! – kezdett bele a mondandójába kacéran - Meséljél csak nekem!
-          Mit meséljek?
-          Milyen méretekről fogsz nekem információt adni hamarosaaaan?
-          Hááát… - húztam az agyát egy kicsit.
Engem sem kell félteni azért… De imádom, amikor ennyire őrült. Meg most már őrülten perverz is kicsit. Én pedig úgy döntöttem, hogy most már belemegyek a játékba.
-          Héééé! – kiáltott fel – Mi folyik ott, amiről én még nem tudok?
-          Semmi!
-          Aimer Jenna Diélia! Próbálj meg olyannak hazudni, aki nem ismer a kislábujjadtól kezdve a fejed búbjáig.
-          Nincs mit elmondanom.
Szinte láttam magam előtt, ahogy ráncolja a homlokát és próbálja visszafogni magát, hogy ne osszon le.
-          Oké. Én ráérek… És a másik pasi?
-          Drew?
-          Bizony, bizony. Vele mi a helyzet? Ő úgyis olyan kis huncut, nem?
-          Jajj Becki! Én ilyet egy szóval nem mondtam! – nevettem el magam - A nyomunkban van. Ennyi. – mosolyogtam – Egyik éjjel belopózott hozzám, a hotelszobába.
-          És miért nem ezzel kezdted? – vágott közbe azonnal – Azért ő már nem először oson be hozzád! Akar ez a fiúcska valamit tőled, úgy érzi a Becki radar!
-          Csak beszélgettünk! – nevettem el magam újra - Reggel meg Eric vágódott mellém. – közöltem, mintha ez csak olyan hétköznapi lenne, hogy Eric Saade beesik reggel az ember ágyába.
-          Hát te csaj! Mindenki az ágyadba pályázik. – erre már végképp kitört belőlem a nevetés.
-          Bolond vagy!
-          De miért? Nem? – kérdezte úgy, mintha tényleg annyira természetes lenne, amit az imént kijelentett.
-          Nem tartom valószínűnek. – ráztam a fejem, miközben a környezetet kémleltem, bár ő ebből úgysem érzékel semmit… sebaj.
-          Ajj, te lány. Még mindig nem tanultad meg: Amíg te azt gondolod, hogy ez nem valószínű, a pasi már rég levetkőztetett.
-          Mire mennék az okosságaid nélkül! – próbáltam visszafojtani a nevetést.
-          Na látod! – mondta elégedetten – Most pedig ne kertelj nekem tovább! Melyik csókolt már meg?
-          Egyik sem. Csak puszikat kaptam.
-          Csak? – hallottam, hogy csalódott kicsit.
-          Az egyiket épp nem régen…
-          És volt benne valami különleges? – tudtam, hogy kezd kíváncsi lenni.
-          A helye.
-          Miért is? Mi volt a helye? Csak nem???
-          De igen… a szám.
-          Micsoda? Micsoda? Micsoda? Melyik volt?
-          Eric…
Hallottam, ahogy elkezd sikítozni és szerintem ugrált a szobájában, mert folyamatos dübörgő hangot hallottam, ami hol gyorsabb volt, hol hangosabb, hol lassabb… Becki megőrült! Én megmondom őszintén, hogy nem tudom, mennyire örüljek ennek az egésznek és mennyire ne, hiszen Eric már nem teljesen józan. Kezdetben, hasonló állapotban voltam, mint Becki, de most már, hogy átgondoltam a dolgokat, rájöttem, hogy lehet mégsem kellene annyira belefolynom a dologba. Mert mi van akkor, ha az egészet csak az alkohol váltotta ki belőle? Holnap meg lehet, hogy nem is fog emlékezni semmire sem.
-          Úristen! Úristen!! ÚÚÚÚRIIISTEEEN! Te gonosz! Ezzel kellett volna kezdened! A barátnőm Mr. Tökéletes Saade tökéletes ajkaival találkozott testközelből! Miért húztad az agyam eddig? Tuti direkt csináltad mi? Eric és Aimer!!! Hihetetlen!!!
-          Becki! – nevettem – Ez még semmit sem jelent.
-          Már hogy a viharba ne jelentene valamit!!! Hiszen, ha nem jönnél be neki, akkor nem csinált volna ilyesmit!!!
Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a fák között áll valaki. Mondanom sem kell, hogy szívbajt kaptam szinte azonnal, és úgy éreztem menekülőre kellene fognom az irányt. Lassan elindult felém az alak, és én is hátrébb léptem, de a fal két lépést követően máris az utamba állt. Becki közben magyarázott valamit, de nem is hallottam mit mond. Vagyis hallottam, hogy mondja a magáét, de nem értettem miről van szó. Komolyan félni kezdtem. Végül a szívdobogásom visszaváltott normálba, amikor megláttam, hogy a mosolygó Drew lépked felém. Nagyot sóhajtottam, és már minden okés volt. Ő is… Csak emlegetni kellett és már meg is jelent. Felém intett, majd megállt távolabb.
-          … és ez, ami most történt! Bizonyíték mindenre!
-          Becki.
-          Nem is figyeltél rám ugye? – hallottam a felhúzott szemöldökű kérdést.
-          Ne haragudj. Majd elmagyarázom, de most mennem kell.
-          Felbukkant a lovag? – virult ki a hangja.
-          Majdnem. – mosolyogtam.
-          Dreeeew? – kérdezte ismét kacéran.
-          Igen. – vigyorogtam még mindig.
-          Akkor nem is zaklatlak tovább. De elvárom, hogy értesíts, hogyha történik valami!
-          Rendben! Mindenképpen szólni fogok. Szia!
-          Szia!
Eltettem a telefonomat, és Drew azonnal elindult felém. Azért ez rendes tőle nem? Nem akart közelebb jönni, hogy hallgatózzon, és nem akart zavarni sem. Bár így fura a dolog, mert máskor meg mindig a nyomomban van, de sebaj. Őt így szeretjük. Furcsa egy bizalmas kapcsolat alakult ki kettőnk között…
-          Hello! – intett felém ismét mosolyogva.
-          Szia Drew. – néztem rá vidáman én is.
-          Látom, jó kedved van.
-          Igen. – bólogattam.
Eddig is az volt, de most már végképp. Eric… Becki… Drew!!! Már csak a családom hiányzik a felhozatalból. Jut eszembe… velük is beszélnem kellene lassan úgy érzem.
-          Ennek örülök. Hoztam neked valamit. – emelte előre a háta mögött lévő kezét, amiben egy doboz csokoládé volt – Tessék. – nyújtotta át.
-          Köszönöm szépen. – néztem rá meglepve – De miért kapom?
-          Csak úgy. – nézett rám – Eszembe jutottál mikor a boltban voltam, és gondoltam megleplek.
-          Ez aranyos. Még egyszer, köszi. – nyomtam egy puszit az arcára, mire felderült az arca - Eszünk belőle? – néztem rá, és leültem a földre a fal tövébe, ő pedig követte a példámat.
Kinyitottam szépen a kis dobozt, amiben sok-sok apró csokoládé volt. Megkínáltam, elvett egyet, majd én is kiválasztottam egy finomságot, és beleharaptam.
-          Örülök, hogy kint találtalak. Másképp nem tudtam volna a közeledbe jutni.
-          Az tuti. – nevettem – Én meg örülök, hogy megtaláltál! – mosolyogtam rá.
Egy ideig aztán csak ültünk ott, és nem szóltunk egymáshoz, csak bámultunk a távolba és majszoltuk a csokoládét, ami mellesleg, kegyetlen finom volt! Régen ettem már ennyire jó csokit és ez most valahogy nagyon jól esett. Lehet, hogy már kellett egy kis cukor, ami felpezsdít. És tényleg nem csak az édességnek örültem, hanem Drewnak is. Valahogy, mindig mosolyt csal az arcomra, ha megjelent, bár nem is értettem pontosan, hogy miért, de örültem neki minden egyes alkalommal. Még ha sokszor nem is ezt mutatom, mert nem úgy érkezik ahogy az szokás lenne.
-          Még mielőtt elfelejtem! – szólalt meg hirtelen.
Na ő vajon mit akart éppen elfelejteni? Ericről hamar megtudtuk mi volt az… Most rajta a sor..
-          Készítettem ma egy csomó képet és átküldtem neked emailben.
-          Szuper! Köszönöm! Úgyis szeretnék már egy-két bejegyzést írni a neten. – na erre a dologra pont nem számítottam, de ez is egy tetszetős dolog volt, ha azt nézzük.
-          Hajrá! – vigyorgott ismét - Totál káosz van a neten hallod... Főleg mióta megjelent egy-két cikk.
-          Cikk? – néztem rá értetlenül.
-          Nem jártál mostanában interneten?
-          Nem. – ráztam meg a fejem.
Fogalmam sem volt mire gondol. Milyen cikkek jelentek meg? Már nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy mi ez az egész. Perpillanat fogalmam sincs miről írhattak, ami ennyire felbolygatta a kedélyeket.
-          Várj, kinyomtattam. Minden eshetőségre gondoltam, és mondom, ha mégse voltál neten, de szeretnéd olvasni, akkor megmutatom. – nyúlt a zsebébe, majd elkezdett szétnyitogatni egy összehajtott papírt.
-          Ide vele. – mosolyogva nyúltam a lapért, de nem akarta elengedni.
Felém fordult, és csak néztünk egymás szemébe. Annyira fura ez a srác. Drew! Ki vagy te igazából? Úgy érzem, semmit sem tudok rólad. Abszolút semmit… De mégis valahogy nagyon közel érezlek magamhoz. Annyira közel, mint szinte senki mást. Nagyot nyeltem, majd azon agyaltam, most mi lesz. Vagy éppen mit csináljak?
-          Légyszi. – néztem végül kiskutyaszemekkel, mire elnevette magát, és elengedte a papírt.
-          Nagyon bírom, hogy ilyen vagy. – mosolygott.
-          Milyen?
-          Ilyen… vidám… kreatív… bolond. – nézett rám még mindig kedvesen.
-          Köszönöm a bókokat. – nevettem még mindig, majd visszaváltottam én is egy kedves mosolyra – De ennek örülök. – megint a szemkontakt… kezdek megőrülni tőle, de jó értelemben – Na, - váltottam vissza a papírra – megnézem már magamnak ezt a cikket.
Szétnyitottam a papírt és az első a fotó volt, amit megláttam az oldalon. Eric és én szerepeltünk rajta, abban a pillanatban, mikor az autó mellett álltunk a kis dalpárbajunk után, és Eric a lehető legközelebb húzódott, hogy szórakozzon velem kicsit. Most már nagyon érdekel mi ez az egész. Aztán végül olvasni kezdtem a cikket:

Eric és a titkos szerelem?

A híres svéd énekest Eric Saadet a minap egy fiatal hölggyel kapták lencsevégre, amint eléggé bizalmasan beszélgettek. A jelek szerint valószínűleg nem csak beszélgetésben maradhattak mindezek után, de hogy miről is lehetett szó, nem tudhatjuk. Viszont információkat kaptunk arról, hogy a hölgyet már korábban is sokszor látták Mr. Saade közelében!  Megtudtuk azt is, hogy Ő is a turné részese, ugyanis ő az új munkatárs a csapatban! A tini lányok kedvence bevette volna az új barátnőjét a csapatba, hogy együtt lehessenek? De miért titkolóznak? Lehetséges, hogy senki sem tud róla még? Titkos kapcsolatban vannak, és azért találkozgatnak az erdő szélén? Mindenesetre, rengeteg rajongóval kell azt a szomorú hírt közölnünk, hogy úgy tűnik, a kedvencük szíve már foglalt. Egy fiatal görög származású lány rabolta el azt! Igen, nagyon messziről került ide a hölgy. Azt pedig senki sem tudja, hogy hogyan is alakult ki ez a kapcsolat. Nagyon titkolóztak, mert semmi jel nem utalt arra, hogy a fiatal szívtipró szívét bárki is elrabolni készülne.
Egy szemtanúval beszélgettünk, aki a minap találkozott a párral, mikor betértek az üzletébe:
"A fiatalok pár órája érkeztek ruhákat vásárolni. Rengeteg ideig itt voltak, és látszólag nagyon boldogok voltak együtt! Nagyon jó volt látni őket! Rengeteget nevettek és feldobták az üzlet hangulatát! Öröm volt rájuk nézni, de komolyan! Látszólag nagyon élvezték egymás társaságát! Remélem jönnek máskor is, mert mindig ilyen vevők kellenének ide! És kívánom, hogy legyenek nagyon boldogok továbbra is és még nagyon nagyon sokáig!!! Nagyon szép pár!"

Ezek után próbáltuk elérni magát az énekes szívtiprót is, és a menedzserét, de egyikükkel sem tudtunk kommunikálni. Reméljük hamarosan kapunk információkat a dologról, bár ha továbbra is együtt mutatkoznak a nyilvánosság előtt és hasonló képeket fogunk megörökíteni róluk, akkor azt hiszem, biztosak lehetünk mindenben! Mindenesetre, sok boldogságot nekik!

Friss!!!


 Az az információ érkezett a szerkesztőségünkbe, hogy ez a lány ugyanaz, akit egyszer Eric felhívott magához a színpadra, híres dala, a Break of dawn alatt, mint Kakaós lány. Tehát Ericet már korábban megbabonázta ez a fiatal hölgy, akiről reméljük hamarosan még több információval szolgálhatunk! Milyen kiszámíthatatlan ez a szerelem, nemde? „




2013. június 24., hétfő

18. Fejezet - A hős

Sziasztok!:) 
Ismét itt vagyok :) Köszönöm a véleményeket, a pipákat! :D Nagyon remélem, hogy ezek után is kapok tőletek, mert nagyon érdekel mit gondoltok! ;) 
A facebook oldalt Itt továbbra is eléritek! :)) 





-          Legközelebb figyelj jobban! – pirítottam rá Ericre, mikor végre sikerült megfognia a megcsúszott autót.
Ekkor már elmertem engedni minden eszközt, amibe kapaszkodtam. És ez az eszköz Eric lett. Nem tudom miért, de úgy éreztem talán, ha közel leszek hozzá, nem lesz akkora esélye a sérülésnek… Ez hülye feltételezés volt, ugye? Nagyon hülye…
-          Jól van. Ne haragudj. – nézett rám – De azért élvezted, hogy hozzám bújhatsz ugye? – vigyorgott huncutul.
Gúnyosan elmosolyodtam, majd muszáj volt kicsit kiszállnom mellőle. Ha meg már úgyis állunk, miért ne? Jó, nem lett semmi baj, de halálra rémültem, a sodródó autóban ülve. Nem lett volna túl jó, ha bármelyikünknek is baja esik. Mi jön még? Talán nem volt jó ötlet belevágni ebbe az egészbe? Hülyeség volt? Nem! Ha már elkezdtem végigcsinálom! Este blogolok! Eric kezdesz tényleg megőrjíteni…
-          Minden oké? – hallottam Eric hangját a közvetlen közelemből.
-          Hagyj még egy kicsit. – sétáltam arrébb, de hallottam, ahogy a nyomomban van.
-          Naaa, ne hari! Tudod mit? Énekelek neked! – mondta majd egy kis csend, aztán nekifogott – I’m a survivor, i’m not gon give up, i’m not..
-          I need a hero, I’m holding on for a hero ‘til the end of the night, He’s gotta be strong And he’s gotta be fast and he’s gotta be fresh from the fight! – vágtam közbe azonnal, majd reagált.
-          I can be your hero, baby, I can kiss away the pain I will stand by you forever You can take my breath away! – sétált közelebb és olyan komolyan nézett rám közben, hogy azt hittem mentem elájulok.
Sőt, már-már kezdtem azt hinni, hogy komolyan gondolja, amit énekel éppen. De hát ő ebből él nem? Jól kell tudnia átadni a dolgokat. Nem tartom valószínűnek, hogy pont rám vetett volna szemet, Mr. Tökély. Jó vicc… majd pont én…
-          Hülye vagy! – néztem rá mosolyogva, de annyira aranyos volt, hogy legszívesebben a nyakába vetettem volna magam.
-          Köszönöm a bókot! – rám kacsintott, majd a magasba emelte az orrát, és elégedett arcot vágott és elindult az autó felé.
Figyeltem, hogy most vajon mit fog alkotni, és én is elindultam az irányába, majd mikor mellé értem felkapott és megpörgetett. Annyira meglepődtem, hogy csak nevetni tudtam. Ha így haladnak tovább a dolgok… Nem! Jenna! Nem fogsz beleszeretni!!!
-          Menjünk, mert sosem érünk vissza. – szólaltam meg végül.
-          Ünneprontó vagy. – húzta el a száját, majd lerakott és közelebb hajolt.
-          Nem tudom kinek lesz koncertje pár óra múlva. – csipkelődtem már kicsit én is.
Végig a szemembe nézett és csak mosolygott. A szívem a torkomban kezdett dobogni és nem tudtam, hogy vajon most mit is akarhat. Csendben maradt, és csak álltunk ott. Mikor meg akartam szólalni, az ajkamra tette gyengéden a mutatóujját, és még inkább mosolygott. Nagyot nyeltem, mire láttam, hogy megcsillan a szeme, aztán elkezdett közeledni, majd nyomott egy puszit az arcomra.
-          Azt hitted mi? – nevetett, majd az autóhoz szaladt.
-          Hé! – szaladtam utána nevetve, majd beültem az autóba és már indultunk is.
Azt mondanom sem kell, hogy a mellettünk elhaladó autók utasai úgy megbámultak minket, mintha valami autós mozi részesei lennénk, és ingyenes a belépés. Már csak a popcorn hiányzott egy kis… egy nagy adag üdítővel.
Egy ideig még mind a ketten nevettünk, majd hangosan énekelni kezdtünk a bömbölő zenével együtt, és Eric most már végig az útra tapadt, tudva a viszonyokat, és hogy egyszer már majdnem baj lett a csúszós útból. Jól éreztem magam. Nagyon jól!
Végül sikerült megtalálnunk a bevásárlót, amit kerestünk. Beálltunk a parkolóba és elindultunk befelé.
-          Nem fog ám ez sokáig így működni, hogy mindent elpoénkodsz, ugye tudod? – néztem Ericre.
-          Ó igazán? – húzódott mosolyra a szája - Majd meglátjuk, drága. – kacsintott pimaszul, majd beállt a liftbe – Jössz?
-          Nem, majd itt megvárlak. – léptem be mellé.
Aztán csend maradt. A liftben szólt valami zene. De minek? Na mindegy… Eric elkezdte fütyülni a dallamot, majd mikor ránéztem elnevette magát, de nem mondott semmit. Aztán csendben sétáltunk egészen a ruhaüzletig. Meglepő nem? Furcsa ez a csend… Eric ritkán van csendben… főleg akkor, ha sántikál valamiben. Kezdek félni, hogy vajon miben mesterkedik. Eric Saade… Azt hiszem, megtapasztalhatom milyen lesz, ha anya leszek… A gyerekek is ilyen kiszámíthatatlanok és folyamatosan meglepetéseket okoznak az embernek. De majd megköszönöm a felkészítő tanfolyamot, ha egyszer hasznát veszem majd mindennek.
Beléptünk a boltba, és elkezdtünk válogatni. Eric olyan ruhadarabokat hozott, hogy a fülem kettéállt tőlük és láthatóan élvezte, hogy szívózhat. Folyamatosan hozta a bizarr ruhákat, de szerencsére én észnél maradtam, ha már ő nem.
-          Ezt nézd! – állt elém egy neonzöld nadrággal, és valami fölsővel, ami trikónak nézett ki, de mindenfelé lógott rajta valami, plusz rózsaszín csillagokkal volt díszítve, miközben sárbarna színben pompázott. Egy szóval: borzalom!
-          Fenomenális! – húztam el a számat.
-          Szerintem király! – vigyorgott rám.
-          Akkor vedd fel! – intettem az öltözők felé – De ezeket is vidd magaddal! – nyomtam a kezébe egy rakat másik ruhát is – Egyelőre ez van, a többit meg tervezem.
-          Igenis drágám. – hajolt meg előttem, majd elsétált.
Nevetve követtem, majd leültem az egyik fotelbe, ami ki volt készítve, elméletben a kísérőnek. Nézelődtem, és közben azon agyaltam mi kellhetne még, meg hogy hogyan tudom majd feldobni ezeket a ruhákat úgy, hogy igazán Erices legyen. A logója rákerül elég soknak a hátára, de úgyis jön még majd ő is az ötletekkel. Szeretem, mikor van valaki, aki kreatívan gondolkodik velem és közös agyalásból születnek meg az ötletek.
-          Aztán gyere is majd ki! Szeretném látni, hogy milyenek.
-          Igenis! Divatbemutató rendel! – dugta ki a fejét egy kis résen, majd egy nagy mozdulattal kinyitotta az ajtót, és pózba vágta magát – Én leszek Micheal Jackson! – tett pár tánclépést, majd közelebb jött hozzám, megfordult előttem, ahogy a kifutón szoktak, végül moonwalkkal visszahátrált a fülkébe, mindezt úgy, hogy közben a Smooth Criminal-t dúdolta.
Próbáltam visszafogni magam és nem hangosan nevetni, mert már így is minket figyeltek Eric bemutatója után, de nagyon nehezen ment. Aztán pár perc után lassan nyílt megint az ajtó. A félfának támaszkodott, és csábosan mosolygott rám egy öltönyben, aztán odasétált hozzám, miközben le sem vette rólam a szemét. A kezemért nyúlt.
-          Hello, a nevem Saade. – csókolt kezet – Eric Saade. – kacsintott egyet, majd visszaindult – Ó, hölgyem! – fordult meg félúton – Ha egy hősre van szüksége, csak sikítson!
-          Úgy lesz! – mosolyogtam rá.
Nagyon tetszett, amit művelt. Elképesztően jól csinálta. Annyira aranyos volt, ahogy mindent eljátszott, minden ruhánál. És ügyes színész lenne belőle. Majd javaslom neki, hogy jelentkezzen filmekbe. Tuti kapkodnának érte a film gyártók, mert fiatal, iszonyat helyes, ráadásul baromi dögös is mellé, és még rendes is, tehetséges is… Kész a világsikerre!
A következő pillanatban majdnem hanyatt vágódtam a fotellal ijedtemben, mikor hirtelen kiszaladt.
-          Ön a bajba jutott hölgy? – nézett rám komolyan.
-          Igen..? – kérdeztem, vagy kijelentettem igazából nem is tudom.
-          Semmi baj! Már nem kell félnie! Superman megérkezett! – mondta, majd széthúzta az inget a mellkasán, mire a gombok szanaszét repültek, de ami a legmeglepőbb volt, hogy az ing alatt egy Supermanes póló hevert.
-          Azt mikor csempészted be? – nevettem el magam.
-          Titok. – tette a mutatóujját a szája elé, jelezve, hogy nem szabad elmondania.
-          Azt ugye tudod, hogy az inget mindenképp ki kell fizetni? – próbáltam visszafojtani a nevetésemet, mire csak jelentőségteljesen rám mutatott, én pedig elhallgattam.
Legalább is… próbálkoztam még mindig csöndben maradni. Mondanom sem kell, hogy rettenetesen nehéz volt az előző jelenetek után komolynak maradni.
-          Még most jön a java! – kiabálta ki.
-          Kíváncsian várom!
Pár pillanattal később megjelent abban a szerelésben, amit odahozott nekem a próbák elején. Borzalmasan nézett ki.
-          Hmm… Nem is olyan rossz. – állt a tükör elé – Talán ilyenekben kéne járnom, és akkor nem üldöznének a csajok minden sarkon. – vigyorgott.
-          Persze, és rám fognád, hogy én adtam rád.
-          Naná. – nevette el magát.
-          Vedd le, aztán megvesszük ami kell és menjünk.
-          Tarzan érti! Jane fizet, Tarzan pihen. – mosolygott elégedetten.
-          Jane fülön fogja Tarzant, - imitáltam is szavaimat - ha szemtelenkedik.
-          Tarzan érti! Tarzannak fáj!
-          Futás öltözni! – mutattam az öltöző felé és képes volt úgy visszasétálni az öltözőbe, mint egy gorilla.
Ha már Tarzan ugye… Össze sem tudom már számolni hány mese- és szuperhős volt a mai nap folyamán. De élveztem. Nagyon élveztem. Valahogy mindig eléri, hogy megnevettessen, vagy jó kedvem legyen. Aztán mikor végre visszatért Eric, aki most már tényleg Eric volt és semmiféle kitalált alak, a kasszához sétáltunk, fizettünk, majd elindultunk visszafelé. Bepakoltunk a hátsó ülésre és már meg sem álltunk a szállásig. Felhordtuk a cuccokat a szobába. Csak azokat szedtük ki a táskákból, amik kellenek mára. A többit, majd úgy ahogy van felvisszük a buszra.
Eric elment zuhanyozni, én pedig kértem egy vasalót Tomastól, majd elkezdtem összeszedni a dolgokat, amikre szüksége lehet a fiatalúrnak. Eric rendszerint sokat öltözködik, így öt, hat váltás ruhája van egy-egy koncertre. Általában maradni fognak, csak néha lesz egy-egy kisebb újítás, vagy változtatás. Azt hallgattam közben, ahogy csobog a víz, és Mr. Szuperhős énekel a zuhany alatt. Én is vele énekeltem, mert a saját dalait fújta, amiknek mindnek fújom a szövegét fejből, úgyhogy simán ment a dolog…
A másik meg… Utálok vasalni… De ha muszáj, akkor muszáj. Mi lesz majd akkor, ha gyerekeim lesznek? Bele sem merek gondolni. Ott rohangálnak, várva a ruhájukra, miközben az apjuk is azzal traktál, hogy mikor leszek kész… Inkább szerzek egy bejárónőt, aki vasalásra is fel lesz bérelve. Totál belemerültem pár ruhadarab után a munkába, a gondolatokba és elkezdtem dudorászni.
-          Megkaptad a szuperhősödet? – szólalt meg hirtelen Eric mögöttem, mire ijedtemben ugrottam egyet és vasalóval a kezemben fordultam meg.
-          Hohóóó! – nevetett miközben elhajolt a kezem elől – Ne égess meg kicsi lány. Hogy magyarázom ki? – mosolygott rám.
Ekkor tűnt csak fel, hogy egy szál törülközőben áll előttem. Olyan felsőteste volt, hogy legszívesebben megsimítottam volna, hogy azok a kockák igaziak-e. Végül nagyot nyeltem és elfordultam. Láttam már korábban is… de ilyen közel még sosem volt.
-          Jenna… Jenna… Jenna… – sétált velem szembe – Csak nem zavarba jöttél?
-          Én? Tőled? Hagyjuk már! – hárítottam, miközben újra vasalni kezdtem a deszkán lévő inget és rá sem néztem.
-          Előttem hiába titkolózol! – vigyorgott még mindig – Csak nehogy elkezdj majd kémkedni, hogy még többet láthasd ezt a csodát! – fogott fel pár ruhát, és elindult a fürdőbe vissza.
Mikor a kémkedésről kezdett beszélni, ökölnyi méretűre zsugorodott a gyomrom. Micsoda véletlenek vannak, nem?
Úgy egy órával később már minden és mindenki készen állt a koncertre. A nézők is egyre többen és többen lettek, és már most sikítoztak és kiabáltak Ericnek. A színpad mögé volt készítve minden holmi, amire aznapeste szükség volt. Igazából még csak most tudatosult bennem, hogy én fogom öltöztetni Ericet a show alatt. Szép kis meló lesz! És én fizetést kapok azért, hogy Eric Saade-t öltöztetem. Kell ennél jobb állás? Közben már jött is az emlegetett személy, hogy az első öltözéket megigazgassam rajta. Odakint pedig őrjöngés tombolt.
-          Kész vagy. Hajrá. – léptem hátrébb.
-          Kérek egy nagy ölelést. – nyújtotta felém a karját – Gyere ide. – intett a fejével.
Nem kellett kétszer mondania. Odaléptem hozzá, szorosan magához ölelt és én is viszonoztam az ölelést. Ha nem érezte, hogy mennyire dobog a szívem, akkor azt csodának fogom minősíteni. Nagyon nagy csodának… Végül, mikor megszólalt a zene, akkor váltunk szét. Rám kacsintott, majd el is indult a színpadra az emelőrendszernek köszönhetően. Füst, még jobban őrjöngő közönség, és megkezdődött a fergeteg! Hátul szerintem jobban izgultam, mint Eric bármikor életében. Soha nem értettem, hogy hogyan lehet ilyen nyugodt. Én már tuti annyira paráztam volna, hogy kezem-lábam remegne színpadra lépés előtt.
Iszonyatosan gyorsnak tűnt hátul minden, és úgy éreztem, mintha percenként jönne Eric öltözni. Ilyen hipersebességgel még senkit sem kellett öltöztetnem. Az egyik alkalommal, majdnem le is csúszott a belépésről. De megoldotta. Megoldottuk… Ami inkább csak az ő érdeme volt… Ráadásul ez volt az utolsó öltözés a koncerten. Hogy lehettem ennyire béna, hogy ezt is elcsesszem? Annyira szerettem volna, ha minden jól sikerül…
Kisétáltam hátra, a levegőre. Leültem egy távoli padra. Nagyot fújtam, behunytam a szemem és élveztem a hűvös éjszakai levegőt. Az első alkalom letudva. Csak az a francos ruha! Csak az nem kellett volna!!!
A távolból hallottam, hogy Eric elkezdte a bónusz dalt énekelni, majd szép lassan elcsendesedett a környék… legalább is a zene. A koncert után Eric még találkozik néhány rajongóval, akik azt hiszem V.I.P. jegyet vettek, ami beenged a színfalak mögé, egy kis beszélgetésre. Gondolom, már arra öltözködik, és talán keres engem. Talán… Bár szerintem van jobb dolga is perpillanat, minthogy rajtam agyaljon… Kikészítettem neki a cuccokat, a zuhanyzáshoz nem kell segítség, elég nagyfiú már, úgyhogy az én műszakom mára lejárt.
Csak nem tudtam, hogy most mit csináljak, de aztán eszembe jutott, hogy a táskámban van a fényképezőgépem. Előszedtem, és gondoltam csinálok néhány fotót. Úgyis régen készítettem már bármit is. Körbe jártam az egész helyet. Azt hiszem, készíteni fogok egy sorozatot mindenhol, ahová megyünk. Legalább képekben legyen meg az emlékek mellett. Milyen jó lesz majd ezeket visszanézni! Az egész szobámat ki fogom tapétázni, és mielőtt elalszok, ezeket nézegetem majd.
Nem tudom meddig lehettem ott, de közeledő léptek zökkentettek ki a nagy fotózásból, amibe belemerültem.
-          Azt hittem már megszöktél. – hallottam Eric kellemes hangját.
-          Nem. – fordultam felé.
-          Akkor jó. Szomorú lettem volna, ha elmész. – biggyesztette le az ajkait.
-          Még egy jó ideig össze leszünk zárva, úgyhogy nem kell ezen aggódnod. – mondtam, de nem néztem rá.
-          Baj van? Ugye nem azon a beakadó nadrágon emészted magad? – kérdezte, de nem reagáltam semmit – Jajj Jenna! – ölelt át, és nyomott egy puszit a homlokomra – Előfordul! Még a legjobbak is vétenek hibákat. Egy-egy tánclépést én is csak el szoktam sumákolni, de ezt ne mond el Alexéknek… Amúgy meg! Majd gyakoroljuk. Mit szólsz hozzá?
-          Az öltöztetést? – nevettem el magam.
-          Azt bizony. Mondjuk… most? A szobámban?
-          Nem. – néztem rá mosolyogva.
-          Akkor, a te szobádban?
-          Ott sem. – ráztam a fejem még mindig mosolyogva.
-          Franc. – húzta el a száját – Nem voltam jó Superman?
-          Én Supersaade-t szeretnék és nem Supermant. Nem kell más hősök bőrébe bújnod.
Igazából megijedtem a saját szavaimtól, és hirtelen elhallgattam. Eric csak huncutul mosolygott rám. Eltudom képzelni milyen gondolatok cikázhatnak most a fejében.
-          Szóval… - lépett közelebb – Én vagyok, a te hősöd?
-          Nem megyünk inkább bulizni? – tértem ki a téma elől és elindultam az épülethez.
-          Nem menekülsz! Ezt még megtárgyaljuk! – szaladt utánam.
Végül mind a ketten nevetve szaladtunk egészen be az ajtón. Csak akkor torpantunk meg, ugyanis mindenki felkiáltott örömében, hogy végre előkerültünk. Főleg Eric ugye, aki a nap hőse volt, meg sztárja. Pezsgőbontás volt, koccintottunk, majd mindenki fojtatta az alkohol tartalmú italok fogyasztását. Hamarosan nagyon jó lett a hangulat. Azt hiszem én voltam az egyetlen, aki megállt annál a pezsgőnél a legelején. Szólt a zene és jó volt a hangulat. Beszélgettem, vagy néha táncoltam egy kicsit, de volt, hogy csak ültem és néztem a többieket. Egy két fotót is készítettem, miközben figyeltem ki merre jár.
-          Hello Kakaós Lány! – pattant mellém Eric nevetve.
-          Hello Supersaade! – mosolyodtam el.
-          Ááhháá. – mutogatott felém, és azért már érződött rajta az alkohol hatása – Valld be! Valld be Jenna!
-          Mit? – mosolyogtam rá.
Mutatta, hogy hajoljak közelebb, majd a fülembe súgta:
-          Hogy bejövök neked. – nézet újra rám, miközben beleharapott az ajkába.
-          Eric én…
-          Csss… css… - csitított el szinte rögtön, mielőtt bármit mondhattam volna – Tudod… Ezt ne mondd el senkinek! – hajolt ismét közelebb – Te vagy itt a legjobb munkaerő! – bólogatott – Ráadásul… ráadásul még… - nézett végig rajtam és csak mosolygott.

Megőrülök! Eric, mondd már ki mit akarsz! Lehet, hogy csak azt fogja mondani, hogy ráadásul még fizetésemelést is szeretnék neked adni, de úgy érzem az a pár másodperc is egy örökkévalóságnak tűnik, mire kinyitja a száját! Ráadásul húzza az agyam! Végigsimított az arcomon, és még mindig csak mosolyogva nézett rám, aztán újra a fülemhez hajolt.

 

(ezeket a dalokat éneklik a srácok a kis "párbajukban" :) )

2013. június 16., vasárnap

17. Fejezet - V.I.P.

Sziasztok! :) 
Már hoztam is az újabb fejezetet. :) Remélem tetszeni fog nektek ez is. :)) Köszönöm a véleményt, a pipákat. :) Remélem továbbra is megosztjátok velem a gondolataitokat, mert számomra ez nagyon fontos ^^
A következő fejezettel igyekszem, de már most neki kell ülnöm a többi történetemnek is, mert várják őket :D De sietek ahogy tudok! ;)
És készült egy facebook oldal, ahol elérhetitek a története, vagy engem: https://www.facebook.com/AzEricProjekt
Nyugodtan írjatok, ha bármi kérdésetek, vagy felvetésetek, ötletetek van! :))




-          Ja, hogy ezt elfelejtettem mondani? – vigyorgott pimaszul.
-          Igen, úgy rémlik, mintha ez az infó valahogy kimaradt volna az elhangzottak közül.
Fölálltam, majd hátrébb vonultam a már az úton haladó buszban. Megálltam és bámultam az elsuhanó fákat, aztán hallottam, hogy valamit beszélnek rólam, de nem értettem csak apróságokat, és végül léptek közeledtek felém.
-          Ne haragudj. Nem gondoltam, hogy ez a dolog bántani fog… nem akartam, hogy ez legyen ennek az egésznek a vége. – lépett mellém, de én még mindig az utat fürkésztem csak.
-          Már mindegy. – rántottam meg a vállam.
-          Kérlek, ne haragudj rám. – kért olyan szépen, mint még soha.
Felé fordultam, majd elmosolyodtam. Olyan bűnbánó szemekkel nézett rám, hogy nem bírtam ki, és átöleltem. Meglepődött, de aztán felbátorodott, és ő is átfonta rajtam a karjait. Éreztem a mellkasában dobogó szívét. Most először éreztem ennyire közel magamhoz.
-          Nem haragszom. – néztem rá nevetve.
Hirtelen akkorát fékelt a sofőr, hogy sikeresen ráestünk az egyik székre. Eric arckifejezését látva, kifejezetten élvezte a szitut, majd mind a ketten nevetésben törtünk ki.
-          Akkor tényleg nem haragszol?
-          Dehogyis. Csak élveztem, hogy húzhatom az agyad. – pöcköltem meg az orrát, majd felálltam az öléből, ahova az előbb sikerült esni.
-          Á, igazán? – mondta, majd visszarántott.
Zavarba ejtően közel hajolt hozzám. Az arcomon éreztem a lélegzetét. Egy ideig csak méregetett, majd megszólalt:
-          Élvezed, hogy játszhatsz velem?
-          Őszintén? – mosolyogtam rá.
-          A lehető legőszintébben.
-          Nagyon! – adtam a tömör választ, majd felpattantam és elindultam vissza a többiekhez, akik minket figyeltek, majd nevetésben törtek ki a végkifejletet látván.
Alex, Edin és Tomas röhögtek a legjobban. A lányok érdekesen néztek. Kicsit furák voltak. Na mindegy is. Őket még eddig nem láttam, vagy csak túlságosan el voltam foglalva Erickel... pedig már rég ott táncolnak mögötte… De majd meglátjuk mi lesz ebből. Vagy befogadnak a szívükbe, vagy nem.
-          Hé kicsi lány! – lépdelt felém Eric – Nem tudod mit szabadítottál el! De ha harc, hát legyen harc!!! Helsinki vigyázz, mert támadunk! – emelte a magasba diadalmasan a jobb öklét.
-          Azt hiszem jobb lesz, ha beszerzek egy golyóállómellényt!
-          Mindenképpen! – kacsintott rám, majd kényelmesen elhelyezkedett ott, ahol korábban is ült.
Én is elfoglaltam egy széket, előkotortam a fülhallgatómat és a telefonom, majd papírokat és rajzeszközt. Ha már Erickel bevásároltunk, akkor ideje használni is a dolgokat.  Nekiláttam tervezni. Már nagyon régen nem volt rá alkalmam, de most, hogy ennyit fogunk utazni, így bőven belefér. És már legalább azt is tudom, hogy Helsinki az első állomás. Még utazhatunk jócskán, mire odaérünk. Nem tudom miért nem repülővel mentünk. Talán Eric szereti, ha sokáig össze van zárva az embereivel? Akkor szép kis útnak nézünk elébe! Bár, végül is… itt az egész nyár előttünk, úgyhogy belefér.
Sokáig ültem ott és nem is tűnt fel, hogy mennyire telik az idő. Egyszer sem álltunk meg a kompig, amivel átmentünk Finnországba. Így azért hamarabb odaérünk, mintha körbe mennénk teljesen.
-          Üdv újra a köreinkben! – mosolygott rám Eric, mikor csatlakoztam hozzájuk a korlátnál.
Már egy jó ideje szeltük a vizet. Elvileg hamarosan átérünk a finnekhez.
-          Hello. – mosolyodtam el én is.
-          Hogy haladsz?
-          Egész jól. Kikapcsoltam.
Rátámaszkodtam a korlátra és a vizet kezdtem figyelni. A hűs tengeri levegő még jobban megcsapta az arcom, ahogy kissé kihajoltam.
-          Igen. Azt észrevettem. – állt mellém szorosan Eric – Egyszer odaálltam föléd, és figyeltem percekig, hogy rajzolsz, és kérdeztem is valamit, de semmi reakció.
Meglepődtem. Tényleg ennyire sikerült volna kizárnom a külvilágot?
-          Bocsi. – húztam el a számat.
-          Tetszett, amit láttam, úgyhogy nincs harag. – vigyorgott, majd elkezdett távolodni – A rajzok is, meg maga az összkép is. – csinált kis négyzetet a mutató és hüvelyujjaival, majd becsukta az egyik szemét és én kerültem az apró kis keretbe.
-          Majd adok neked egy képet magamról emlékbe, ha elválunk, hogy nézegethesd.
-          Király! De óriásméretben kérem, és kirakom az ágyam fölé! – kontrázott rá, majd nevetve folytatta – Gyere, ebédeljünk! A srácok már várnak minket.
Intett, hogy menjek, majd úgy tettem, ahogy kérte. Mikor odaértem mellé átkarolt, és úgy sétáltunk tovább. Fölértünk a buszra és mindenki körbeülte az asztalt. Mindenféle földi jó várt ránk, és senki sem szégyenlősködött. Annyiszor szedtek amennyiszer akartak, és senkit nem zavart semmi. Igazi kis családias ebéd volt. A lányok is, úgy éreztem kezdenek megbarátkozni velem. Aminek kifejezetten örültem. Nem akartam senkivel sem rosszban lenni a nyáron. Pláne, hogy össze leszünk zárva…
A délután hipergyorsan elment. Végig beszélgettünk, játszottunk, meg melóztunk. Egyáltalán nem éreztem soknak az utazást… bár mondjuk még csak most indultunk el, ha azt nézzük hány ezer km vár még ránk. Éjszaka sikerült leérnünk Helsinkibe. Mondanom sem kell, hogy mindenki olyan volt már, mint akit megnyúztak. Álmosak voltunk, fáradtak, és már nem találtuk a helyünket a buszon. Megálltunk a szállodánál. Még így is akadtak emberek, akik vártak minket, jobban mondva Ericet, annak ellenére, hogy mennyire késő volt már. Eric kiosztott pár aláírást, meg pózolt pár fotóhoz, aztán véglegesen becsukták mögöttünk az ajtót. Megkaptuk a szobakulcsokat, és felvonultunk a szükséges holmikkal. Milyen meglepő, pont Eric mellé kerültem! Persze, csak szobaügyileg. Azért azt nem hagytam volna annyiban, ha egy szobába kért volna minket, de azon sem csodálkoznék, ha ez is Mr. Saade kérése lett volna.
Kipakoltam, vettem egy forró zuhanyt, majd bebújtam az ágyba. Már éppen elnyomott volna az álom, mikor arra keltem fel, hogy az ágy besüllyed mellettem. Ijedtemben felsikítottam volna, de a számra rakta az illető a kezét, így sikerült elhallgattatnia. Próbáltam kapálózni, de lefogott.
-          Cssss. Én vagyok az… Nem akartalak megijeszteni. Ne haragudj, de ha megállok kopogni, észrevesznek. – azonnal felismertem, hogy Drew az illető.
Még jó, hogy könnyen felismerem az embereket a hangjukról, még ha nem is látom az illető arcát.
-          Hogy kerülsz ide? – kérdeztem és felkapcsoltam a kislámpát az ágy mellett.
-          Én is turnézom veletek, csak külön utakon. – mosolygott.
-          A szívbajt hoztad rám, ugye tudod? Ne csinálj ilyeneket. Kérlek.
-          Ígérem, próbálok nem ijesztő lenni a jövőben. – fogta meg a kezem – Legalább is, ha rólad van szó.
Olyannyira személyes lett a légkör közöttünk, hogy hirtelen meg sem tudtam szólalni. Ilyet még nem nagyon tapasztaltam eddig.
-          Drew.
-          Igen? – nézett rám úgy, mint aki vár valamit.
-          Ugye te nem mondtál semmit Ericnek?
-          Nem. – hallottam a csalódottságot a hangján.
De mire várt? Talán arra, hogy szerelmet vallok? Abban reménykedhet. Azt nem fogok. Remélem nem jutok el addig a pontig. Legalább is… nem szeretnék… Vagy igen? Ez a baj, hogy már én magam sem tudom, mit szeretnék és mit nem. Mi lenne jó és mi nem…
-          Minden rendben amúgy?
-          Igen. – bólintottam.
-          Örülök. – mosolygott rám, és utána végig engem fürkészett – Furcsa ez a helyzet így.
-          Igen, szerintem is. – húztam fel a lábaimat.
-          Nem akartalak kényelmetlen helyzetbe hozni, ne haragudj.
-          Semmi gond… csak tényleg furcsa így. Szokásod lesz most már beosonni hozzám?
-          Hát, ha szeretnéd. – vigyorgott.
-          Nem igazán ínyemre való a szívinfarktus közeli állapot. – nevettem, majd annyira nem figyeltem oda közben, hogy lecsúsztam az ágyról, és elég nagy zajt csaptam, ahogy földet értem.
Drew mellém térdelt, én meg még mindig csak nevettem, aztán észbe kaptam és befogtam a számat. Ha valaki meghallja, akkor lebukunk, és most ez cseppet sem hiányzott. És nem azért, hogy egy fiúval találnak a szobámban. Bár, ha bejönnek a többiek és már első este idegen pasassal találnak, biztosan meglenne rólam a véleményük… Meg ugye Drewval megvan a mi közös kis titkunk, amiről jobb, ha nem tud senki. Pláne, hogy a lebukás után feltűnő lenne, ha megjelenne mindenhol. Jobban szemet szúr az olyan ember, aki valami miatt bevési magát az emlékezetedbe.
-          Jenna…
-          Pszt. – tettem a mutatóujjam az ajkára.
Odakintről motoszkálást hallottam, meg a szomszéd szobából is. Bíztam benne, hogy nem akarnak átjönni, megnézni minden rendben van-e. De ha mégis, akkor Drewt elbújtatjuk gyorsan.
Közben éreztem, hogy rajtam marad a tekintete, és az enyém is visszavándorolt rá. Az ujjam még mindig az ajkait érintette. A szívem a torkomban dobogott, de próbáltam nem mutatni azt, ami rám tört, és próbáltam nem remegni… de nagyon nehéz volt visszatartani, mert közel álltam hozzá. Megfogta a kezem, lehúzta az ajkáról az ujjam, majd elkezdett egyre közelebb hajolni hozzám. Úgy éreztem menten elájulok… Egyáltalán biztos, hogy felébredtem már? Vagy az egészet csak álmodom? Most tényleg meg akar csókolni? Drew! Drew?
Aztán valaki kopogott az ajtómon és azonnal szétrebbentünk.
-          Igen? – szóltam ki, és közben mutattam, hogy maradjon csöndben.
-          Alex vagyok.
Intettem Drewnak, hogy bújjon el, és azonnal bevetődött az ágyam mögé a földre. Feltápászkodtam, és az ajtóhoz sétáltam. Még egyszer visszanéztem, hogy minden oké-e, majd kinyitottam az ajtót.
-          Minden oké nálad? Zajt hallottam. – mondta Alex, és látszott rajta, hogy rettenetesen álmos.
-          Igen, persze, csak annyira forgolódtam, hogy sikerült leesnem az ágyról. – mosolyogtam rá.
-          Vigyázz magadra. – mosolyodott el ő is – Visszamegyek aludni. További jó éjszakát.
-          Neked is.
Becsuktam az ajtót, majd visszasiettem az ágyhoz. Nem tudom miért rohantam annyira. Talán vártam lesz-e folytatás… talán csak kíváncsi voltam mi ez az egész, és örültem volna, ha kapok választ.
-          Drew! – szóltam halkan, de semmi reakció nem jött.
Átsétáltam az ágy másik oldalára, de ott sem volt. Benéztem az ágy alá, de semmi. Megnéztem a fürdőben, szintén semmi.
-          Drew! – suttogtam még mindig a semmibe.
Azt hiszem lelépett. De hogyan? Körbe néztem még egyszer. A fürdőben nyitva volt az ablak. Kihajoltam, de egy árva lélek sem volt az utcán. Elvégre mégis csak éjnek éjjelén járunk. Hát, akkor ennek a kis titkos összejövetelnek már vége is. Alex betáncolt és megzavarta a dolgokat. Bezártam az ablakot, majd visszamásztam az ágyamba, és teljesen magamra húztam a takarót. Behunytam a szemem és még mindig előttem volt a jelenet, a majdnem csókról. Beckivel beszélnem kell hamarosan, úgy érzem. Szerintem ki lesz akadva, hogy nem hívtam fel azonnal. Drew meg ezen túl az ablakokon keresztül fog közlekedni? Ő a titokzatos herceg, aki sosem jön az ajtón… Na jó, Aimer Jenna Diélia ezt most fejezd be!
Nem tudom, hogy végül elnyomott-e az álom, vagy mi lett, mert már csak arra emlékszem, hogy valaki rávetődik az ágyamra. Mindenki az ágyamat nézte ki magának, vagy visszatért az Ablakherceg?
-          Jó reggelt! – hallottam.
-          Neked is Drew! – mondtam félálomban, majd átfordultam az oldalamra, és mikor felfogtam, hogy mit mondtam, azonnal kipattantak a szemeim és felültem.
-          Mesélj csak nekem. – hallottam Eric nevetését – Ki az a Drew?
Odahasalt mellém, felkönyökölt és engem nézett mosolyogva. A franc az elszólásokkal. De gyorsan túllépek ezen a témán…
-          Ajj… senki, csak álmodtam… - nyomtam az arcába a kispárnámat, mire nevetve elterült az ágyon.
Csak mosolyogtam rajta. Aranyos volt, ahogy most ott feküdt, mint a kis pikniken előző reggel, amit szervezett nekünk. Végül kikászálódtam mellőle.
-          És mire fel volt ez az ébresztő?
-          Csak gondoltam megleplek.
-          Örülök. – gúnyolódtam vele, miközben kivonultam a fürdőbe és elkezdtem fogat mosni.
-          Ne mondd, hogy nem esett jól az ébresztőm. Nem sokan mondhatják el, hogy Eric Saade ugrik be melléjük az ágyba ébresztőként, pedig hidd el, sokan verekednének ezért a lehetőségért.
Utánam jött és megállt az ajtóban. Nekitámaszkodott az ajtófélfának, és csak engem nézett. Minden egyes porcikámon éreztem a tekintetét.
-          Ugye tudod, hogy ma buli van? Turné első állomás, innen már nincs megállás! Ó ez még rímelt is! Király vagyok! – vigyorgott.
-          Csak el ne szállj magadtól! – mostam meg az arcom, majd megtöröltem és elé álltam – Szóval úgymond premier buli lesz?
-          Pontosan! Érted te a dörgést!
-          Naná! – nevettem majd visszasétáltam a szobába, és a szekrényemhez léptem – És, mielőtt bármit is mondanál. Nem kérek divattanácsot a buli szerkómhoz. Megoldom, hidd el! – mosolyogtam rá – Neked viszont lehet nem ártana egy kis segítség.
-          Miért? Mi a baj a szerelésemmel? – nézett végig magán, miközben kifelé tessékeltem a folyosóra.
Igazából semmi baj nem volt azzal, ahogy fel volt öltözve. Sőt, kifejezetten jól nézett ki. Csak ha már ő így, akkor én is, ugye… Visszaléptem a szekrényemhez, és kikaptam egy fölsőt, meg egy nadrágot, megfésülködtem, és elindultam reggelizni. De amint kinyitottam az ajtót meg is torpantam. Eric állt velem szemben, és csak némán figyelt.
-          Te miért nem vagy még reggelizni?
-          Tudod… Mindenkit megkérdeztem, és semmi baj nincs a ruhámmal. – lépdelt közelebb, mire belőlem majdnem kitört a nevetés.
Tényleg képes volt megkérdezni az embereket, hogy nem gáz-e a szerelése, csak mert én azt mondtam, hogy szüksége lenne egy két tanácsra.
-           Tetszik ez nekem. – simított végig az arcomon gyengéden az ujjaival.
-          Srácok jöttök? – jelent meg a folyosó végén Alex.
-          Igen. – válaszoltam rögtön és kibújtam Eric karmaiból.
Hallottam, ahogy elindul utánam, majd ahogy utolért átkarolt. Nem tudom már hova tenni azt, ahogyan viselkedik. Jól esik meg minden, és ha nem abban a helyzetben lennék, amiben vagyok, nem is ellenkeznék egy pillanatig sem.
-          Bocsi, hogy így belekontárkodom. – maradt le hozzánk Alex – De van köztetek valami? – kérdezte sejtelmes mosollyal.
-          Nincs!
-          Van!
Feleltünk egyszerre, majd Alex furcsán nézett, meg én is Ericre, aki csak mosolygott.
-          Én ezt most nem értem. – nevetett Alex.
-          Nyugi, én sem. – feleltem még mindig kérdőn nézve Ericre.
-          Csak szórakozom! – nevetett Eric, mire oldalba böktem.
Nevetve szaladt előre, mint a gyerekek, mi meg utána. Bármennyire is akartam nem tudtam letörölni a mosolyt az arcomról.
Reggeli után kimentünk a színpadhoz. Míg a technikusok állították a fényeket és a hangfalakat, meg ami kell, addig Eric és a táncosok elvonultak egy terembe a táncokat lepróbálni. Én kivittem magammal néhány ceruzát, meg vázlatfüzetet, és leültem a nézőtérre rajzolni. Most nem vittem a zenemasinámat. Jó volt hallgatni a próba zaját.
Délután meg megyünk Erickel vásárolni. Most neki veszünk ruhákat, az ötleteim és elképzeléseim alapján. Izgalmas lesz!
Azért be kell valljam, hogy élvezem ezt az egészet, mert oda megyek ahova akarok. Mindenki tudja, ki vagyok, miért vagyok itt, és nem akar kizavarni senki innen. Mindannyian kaptunk egy-egy V.I.P. kártyát, fényképpel, névvel ellátva, és így jogosultak vagyunk mindenhova bemenni és elvileg különlegesen kedves kiszolgálásban részesülünk. Legalább is Tomas ezt mondta, mikor megkaptuk a kártyákat.
Mindenki elvégezte a dolgát, megvoltak a próbák és Erickel béreltünk egy autót. Elindultunk valami üzletbe. A szálloda információján hasznos útbaigazítást kaptunk, így könnyedén indultunk utunkra.
-          Azért, annak ellenére, hogy szívom a véred, jól érzed magad velünk? – kérdezte váratlanul Eric.
-          Igen. Nagyon jól érzem magam.
-          Akkor jó. – mosolygott – De tényleg őszintén mondd meg bármikor, ha elvetem a sulykot, mert akkor visszafogom magam. Nem akarom, hogy bármi rossz legyen neked, vagy kellemetlenül érezd magad.
-          Rendben van. Ha bármi ilyesmi lesz, szólok. – ez most nagyon jól esett – Aranyos vagy.

Rám nézett és elmosolyodott. Ez a pillanat elég volt arra, hogy megtörténjen a baj. Megcsúszott az autó a nem túl száraz aszfalton, és azon imádkoztam, hogy csak éljük túl!